Szavazásra buzdít a polgármester a Facebook-oldalán. Dióssi Csaba arra kíváncsi, hogy a dunakesziek támogatnák-e a lépcsőzetes iskolakezdést a városban. Erről a tervről a Poszt már márciusban írt.

Tanárnő várja az elsősöket a tanévnyitón.

Dunakeszin időről időre felvetődik az ötlet, hogy a különböző iskolák más és más időpontban kezdjenek tanítani. Az első mondjuk háromnegyed 8-kor az utolsó negyed 9-kor. Magyarán maximum félórás eltérés lenne a sulik között. Errő írunk még márciusban, amikor hozzájutottunk egy dokumenthoz, amelyben ezt a kérdés fogalmazták meg. Akkor majd 60 százalékban a támogatók nyertek.

Most a polgármester ismét feltette ezt a kérdést a Facebook-oldalára.

https://www.facebook.com/csaba.diossi.7/posts/3332659996814604

Amúgy ezzel az a cél, hogy enyhítsék a tömegközlekedésre nehezedő nyomást, de a szülői “taxizás” forgalma is egyenletesebben oszlana el. Lényegében az iskolakezdéskor kialalkuló közlekedési csúcsot egy órásra lehetne széthúzni. A dolog annyiban is érdekes, hogy a város vezetése támogatja az elképzelést. A szülők többsége már igent mondott a tavaszi szavazáskor. Érdeklődtünk a polgármesteri hivatalban, hogy akkor miért nincs változás. Ők azt mondták, hogy ez nem rajtuk múlik, mert a polgármester ezt nem rendelheti el. A KLIK-nek vagy az iskolaigazgatóknak kellene lépniük. Érdeklődünk…

Előző cikkKimarad egy fontos buszmegálló
Következő cikkKötelező a maszkhasználat a Radnótiban