A 2014-15 óta tartó folyamatos áremelkedés már a tavalyi évben stagnáló szakaszra váltott. Ez azt jelenti, hogy az eszeveszett drágulás szinte az egész országban mérséklődött, sőt néhol már árcsökkenésről is beszélhetünk. Így van ez Dunakeszi ingatlanpiacán is, ahol a családi házak ugyan még nem, de a téglalakások átlag négyzetméter árai már stagnáló fázisban vannak, sőt a panelek csökkenésnek is indultak. A folyamatot pedig a koronavírus erősítheti tovább.

 

2019 júniusa és 2020 márciusa között Dunakeszin a családi házak átlag négyzetméter ára valamivel 500 ezer forintról felett, illetve alatt alakult. A panellakások tekintetében 50 m² ára ma átlagosan 22 millió forint, fél évvel ezelőtt azonban egy ugyanekkora méretű panel ára 23 millió forintba került. Dunakeszin a téglalakások esetében az átlagos négyzetméter árak idén márciusban megközelítették a 620 ezer forintot, ami tavaly júniushoz képest átlagosan 10 ezer forintos csökkenést jelent négyzetméterenként.

Mehetnek még lejjebb az árak

Az előrejelzések is azt mutatják, hogy van még lejjebb az árlétrán. A legtöbb elemző arra számít, hogy az előttünk álló fél évben csökkeni fognak az árak. Amennyiben 6 hónap alatt sikerül megfékezni a járványt, akkor az idei utolsó negyedévben pozitív korrekció is lehet az árakban és a keresletben egyaránt. Azt is valószínűsítik, hogy az utolsó negyedéves növekedés nem fogja egy az egyben kompenzálni a mostani csökkenést. Egy év múlva ilyenkor még alacsonyabb árakkal kell számolni.

Dunakeszi a második Pest megyében

Pest megye általunk vizsgált városai közül a legdrágább lakóingatlanok Budaörsön voltak, ahol egy családi ház átlagos négyzetméter ára idén márciusban 580 ezer forint, a téglalakásoké csaknem 800 ezer forint volt. Ezt követi Dunakeszi, ahol a családi házak esetében 540 ezer Ft/m², a téglalakások esetében 620 ezer Ft/m² átlagárakkal lehetett számolni.  Az Érden eladó házak átlagára is magas, 450 ezer Ft/m² volt, csak úgy, mint az érdi téglalakások 600 ezer forintos átlag négyzetméter ára. Vácon is viszonylag drágán, átlagosan 410 ezer forintos áron lehetett hozzájutni a házak egyetlen négyzetméteréhez, a téglalakások esetében pedig ennél 100 ezer forinttal többet kellet fizetni.

Kisebb eltérésekkel Szigetszentmiklós és Gödöllő ingatlanpiaca valamelyest azonos értéket mutat: a családi házak átlagára 360 ezer Ft/m², míg a téglalakásoké 420-520 ezer Ft/m² volt. Szintén a márciusi átlag négyzetméter árakat nézve a vizsgált Pest megyei városok közül Cegléd volt a legolcsóbb tekintve, ahol házak 220 ezer Ft/m², a téglaépítésű lakások 400 ezer Ft/m² átlagáron kerültek eladásra.

Előző cikkA szerdai dunakeszi vírusadatok
Következő cikkVége az önkényes magánparkoló-tábláknak