A Liget utcai járdaépítésnél II. világháborús bombát találtak. A Diófa utca sarkánál kellett lezárni a környéket. A robbanószerkezetet szombat délelőtt 11 óra körül szállították el.

A Diófa utca és a Liget utca találkozásánál II. világháborús bombát találtak a járdaépítéskor. Információink szerint kiürítik a környéket. A munkások reggel bukkantak a robbanószerkezetre.

Úgy értesültünk, egyértelmű, hogy bombáról van szó, “nem túl nagy, de legalább 10 kilós lehet” – mondta el a kivitelező cég munkatársa. Ahogy fogalmazott a rendőrök szerint is robbanószerkezetről van szó ezért teljesen indokolt lehetett a kiürítés, mert azért egy ekkora valami “néhány házat azért el tudna söpörni”.

A Post beszélt egy a helyszínen tartózkodó munkással, aki azt mondta, “egyértelmű, hogy robbanószerkezetről van szó, de inkább olyan gránátféle lehet”.

Amúgy a helyzet komolyságát mutatta, hogy a munkások a gépeikhez sem nyúlhattak, mindent ott kellett hagyni.

A rendőrök a Diófa utca és a Liget utca sarkától számított 200 méteres sugarú kört nyilvánítják lezárt területnek.

Egész pontosan a 18-as számú házzal szemben, de az utca túloldalán egy gép fordította ki a földből a bombát.

A bombát, amely tüzérségi lövedék is lehet nagyjából 11 óra körül vitték el a helyszínről.

Az esetet a kivitelező jelentette az önkormányzat számára, tőlük kaptuk az értesítést a helyszínről pedig Nagy Lászlónak köszönjük a felvételeket.

 

Előző cikkÚj munkatársakat vár a Takarékcsoport!
Következő cikkBuszmenetrend az újabb négynapos ünnepen