A dunakeszi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen tettesek azonosításához.

 trgrdthrtzhrtz

A Dunakeszi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 13120/237/2016. bűnügyi számon folytat eljárást ismeretlen tettesek ellen, akik a rendelkezésre álló adatok szerint 2016. február 12-én 12 óra 30 perc körüli időben jelentek meg egy dunakeszi családi háznál.

A három férfi az önkormányzat munkatársának adta ki magát, majd nyugdíjasok segítésének ürügyén az ott lakó sértettek engedélyével bejutottak az ingatlanba. A lakásban a sértettek figyelmét elterelték és közben közel 60 ezer forint készpénzt tulajdonítottak el.

rthtrhzrtzrtz

Az ismeretlen tettesek közül két személyről – a sértettek által adott személyleírás alapján – grafika készült.

A Dunakeszi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki felismeri a fényképeken látható személyek valamelyikét vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban érdemi információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Dunakeszi Rendőrkapitányságon, illetve tegyen bejelentést a 06-1-236-28-83-as telefonszámon, továbbá az ingyenesen hívható 06-80-555-111 “Telefontanú” zöld számán, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.​​

Előző cikkHadházi László önálló estje Dunakeszin
Következő cikkAutók alá lökte lányát egy dunakeszi férfi