Akiknek esetleg nincs ínyére a futás, és nem a repülőtérre megy ki a Futakszire, nekik bátran ajánljuk a vasárnapi program (04.10.) gyanánt a az Iszkiri gyermek zenekar fellépését a Kávéházban. 

Iszkiri-tandem-final-945x609

Az ISZKIRI egy modern, vagány gyerekzenét játszó zenekar. Tagjai gyakorló apukák, akik főállásban is gyermekekkel foglalkoznak. Ugyanakkor évtizedek óta profi zenészként is működnek, a legkülönfélébb zenei stílusokban. 2011 tavaszán döntöttek úgy, hogy civil foglalkozásukat és legfontosabb hobbijukat összekötik. Így alakult meg az ISZKIRI gyerekzenekar, amelynek repertoárját könnyedén válogatták össze, hiszen külön-külön számtalanszor játszottak már gyermekközönség előtt.

A zenekar saját dalok tekintetében igen termékeny. Koncertjeiken igen nagy sikerrel adják elő szerzeményeiket, de természetesen emellett felcsendülnek a legnépszerűbb magyar gyerekdalok is.

A tagok

Baraczka Gergő – gitár, ének

gergo-259x300
8 éves kora óta foglalkozik zenével. A hétköznapok során édesanyjával közösen egy kis magánóvodát üzemeltet, egy általános iskolában gitárt tanít, nyaranta pedig kisiskolásoknak szervez táborokat. Gergely mindezek mellett kiváló meseíró is.

Dombi Ádám – basszusgitár, ének

adam-259x300

Hatévesen hegedűn kezdte zenei pályafutását, 14 évesen vett először basszusgitárt a kezébe. Tanítóként dolgozik, három gyermek édesapja.

Csikós Péter – banjo, gitár, ének

peti-259x300

Peti virtuóz gitártudásának köszönhetően a világ számos pontján megfordult már – megjárta Karib-tenger vidékének fehér homokját és a Északi-tenger jeges partjait. Most a gyerekeket kápráztatja el fergeteges szólóival, mindenki nagy örömére.

[youtube height=”HEIGHT” width=”WIDTH”]PLACE_LINK_HERE[/youtube]

A program 1 órás lesz, 16:30-17:30-ig tart. 

Belépő: 1000 forint

Forrás: iszkirizenekar.hu

 

Előző cikk80 perc alatt a Föld körül – A Dunakeszi Koncertfúvósok Hangversenye
Következő cikkSzombati programajánló a dunakeszi Kávéházzal