A zord időjárás ellenére is jelentős számban tették tiszteletüket Dunakeszi polgárai a tegnapi, 1848/49-es szabadságharcra és forradalomra való megemlékezésen a Március 15. téren – írják a dunakeszi.hu oldalán. 

dunakeszi

Az ünnepi megemlékezést Hoványné Martikán Erika növendékei, Csákó Dániel és Szabó Miklós nyitották meg, akik egy Petőfi-versekből készült összeállítással tisztelegtek a hősök előtt.

A program Csonka Mária, ny. könyvtárigazgató köszöntőjével folytatódott, aki beszédében kiemelte, hogy

„Példa számunkra a márciusi ifjak, a hősök cselekedete, a magyar függetlenség, az igaz ügy melletti kiállásuk a magyar nyelvért, az egyformán kimondott szóért tett erőfeszítéseik… A mi feladatunk és a ma fiataljainak feladata, hogy őrizzük meg beszélt nyelvünk gyönyörűségét, tisztaságát, bátorságát. Tettekkel, alkotó szellemi munkával, tevékeny részvéttel forduljunk a több, mint másfél századdal ezelőtti események tanulsága felé. Ha nem ezt tennénk meg, befejezetlen maradna elődeink minden erőfeszítése.”

A tanulságos, buzdító szavakat követően Dunakeszi Város Önkormányzata nevében Erdész Zoltán, alpolgármester, valamint Dr. Molnár György, Dunakeszi Város Jegyzője, majd a pártok, nemzetiségi önkormányzatok, intézmények, civil szervezetek és végül a magánszemélyek koszorúzták meg a Március 15. téren álló emlékművet.

 

Forrás: dunakeszi.hu

Előző cikkDunakeszi sikerek a Futsalban
Következő cikkÁramszünetek lesznek Dunakeszin