Mindmáig csupán terv a Dunakanyar hídjának megépítése, bár már kész az új műtárgy és csatlakozó útszakaszai rendezési tervének végleges változata. Az első tervek még 2005-ben készültek el. Az elfogadott tanulmányterv szerint a tizenöt méter széles híd Váctól délre ívelne át a Dunán.

A jóváhagyott változatban a nyomvonal a váci déli csomópontból indulna ki, a rávezető szakasz az autópályává bővülő új 2-es főút Vác és Sződliget között létesülő új csomópontjánál kezdődne. A második oldalon, Tahinál létezik egy közúti híd, de Vácnál csak komp van. Először 2005-ben lehetett a hídról olvasni.

A leendő híd nemcsak Vácot kötné össze Tahitótfaluval, nemcsak a Dunakanyar két partját – az M2-est a 2-es és a 11-es úttal – az M0-s hídjától északra 30 kilométerrel, de Esztergom és Gödöllő között is nyitna egy új, a fővárost elkerülő közlekedési folyosót – porolta le  híd eddig meglévő terveit a Magyar Idők. Pár nappal korábban az IHO nevű szakblog írt a hídról, ők kétségeket fogalmaztak meg vele kapcsolatban. A fő kifogásuk, hogy szerintük a szentendrei oldalon a tahitótfalui hídnál nem megfelelő az út és településszerkezet. Mindegy is, a kormánypárti Magyar Idők szerint is csak tervekről lehet beszélni.

Előző cikkKözepes a menzai étel, jobbat akar a városvezetés
Következő cikkAutós? Holnap már nagyon megbüntethetik az autópályákon!