Politikai csapdát próbált állítani Varga Zoltán Péter a képviselő-testület csütörtöki ülésén a kormánypártoknak. Az önkormányzat azonban áthúzta számításait és a vita végén, határozatban, a jobbikos képviselőt ítélte el.

Korábbi felvétel

“Kínos kérdésben kellene dönteniük a fideszes képviselőknek, valószínű, hogy napirendre sem veszi a jobbikos előterjesztést. Érdekes testületi ülés várható 15 órától”. Ez volt olvasható két órával a képviselő-testület csütörtöki ülése előtt a Dunakeszi-Online Facebook-oldalán. A párt helyi elnöke ugyanis arra készülhetett, hogy csőbe húzza a kormánypárti politikusokat. Olyan határozati javaslatot terjesztett elő, amely, ha bármelyik pontját elfogadják, kellemetlen lehetett volna a fideszeseknek.

A Jobbik politikai törekvéseivel erősen szimpatizáló portálon még most is megtalálható az a cikk, amelyben arról írnak, hogy a kormánypárti képviselőknek, ha elfogadnak egy jobbikos javaslatot, akkor el kellene marasztalniuk két társukat vagy a polgármestert. A javaslat lényegében az amúgy baloldali Radnóti Henrik hiányzásos ügyéből próbált a szélsőjobbról középre evezgető jobboldali ellenzéki pártnak, pontosabban annak helyi elnökének, politikai tőkét kovácsolni.

A politikai matekba némi hiba csúszhatott, hiszen a testület napirendre vette Varga Zoltán Péter képviselői hiányzásokkal foglalkozó javaslatát. Olyannyira beleálltak az ügybe, hogy Seltenreich József, a Fidesz frakcióvezetője Varga szempontjából kínos ügyet hozott elő. Elmondása szerint

Varga, mint megyei közgyűlési képviselő nem szavazott az ottani testületben akkor, amikor a dunakeszi óvodaépítésre adható 730 millió forintról döntöttek.

Ezek után Varga azzal védekezett, hogy a bizottságban támogatta az ügyet, de Seltenreich József arra is rávilágított, a bizottsági ülésen sem voksolt a város számára fontos kérdésben. Hosszú percekig folyt erről a nehezen követhető szócsata és már senki sem beszélt érdemben a jobbikos javaslatról. Arról repkedtek a történetek, hogy az egyébként több politikai állással is bíró Varga Zoltán Péter mit és hogyan (nem) csinált a Pest megyei közgyűlésben.

A végén persze szavazni kellett az eredeti javaslatról is, ha már felkerült a napirendre, de ekkor Erdész Zoltán alpolgármester módosító javaslatot terjesztett elő. Ez arról szólt, hogy politikai magatartása miatt marasztalják el Varga Zoltán Pétert. Úgy érvelt, hogy az, aki a megyénél nem képes az egyetlen dunakeszinek fontos ülésen ott lenni és megszavazni azt, az ne akarjon országgyűlési képviselője lenni a városnak. Mindenesetre a jobbikos politikus által kirobbantott szájkarate után az alábbi határozatot hozta meg a képviselő-testület:

A képviselő-testület egyetért a polgármester döntésével, miszerint a képviselők város érdekében végzett egész havi munkáját értékelve, az általuk előre jelzett hiányzását igazoltnak tekintette.

Egyúttal elítéli Varga Zoltán Péter képviselő azon magatartását, amikor megyei képviselőként a közgyűlésen 2017. június 30-án nem jelent meg, így még részvételével sem támogatta a város számára bölcsőde és óvoda építésére nyújtott 730 millió forintnyi támogatást.

A képviselő-testület különösen méltatlannak tartja, hogy ezek után a 159.000 forintos tiszteletdíját maradéktalanul felvette.

Mindenesetre ezt a történet nem találtuk Varga Zoltán Péter nyilvános Facebook-oldalain, egyedül a Dunakeszi-Online-on van nyoma annak, hogy egykoron “érdekes testületi ülésre” készülhetett a Jobbik helyi elnöke.

Előző cikkGólparádé a VSD Dunakeszi meccsén
Következő cikkSzemgyulladás és 60 fok meleg, remek időtöltés a házassághoz képest