Leaszfaltozzák és bekötik a 2-es útba a Berek utcát. Minderre azért is sor kerülhet, mert egy új étterem épül Dunakeszin.

Hivatalosan még nem erősítették meg, de minden jel szerint leaszfaltozzák és bekötik a 2-es útba a Berek utcát. Arról a szakaszról van szó, amely a Lidl-nél lévő körforgalomnál jelenleg a “semmibe” vezet. Ennek egy, a közelben épülő étterem is hasznát veheti, mert úgy tudjuk, innen lehet majd megközelíteni.

A Berek utca kérdése egyébként már régóta napirenden van. Most az nyomvonal valószínű, amely szerint a kertészet és a lovasáruház között kapcsolódik majd a 2-es úthoz. Az “új” utca érdekessége, hogy az aszfaltozás költségeinek jelentős részét a helyi vállalkozások és ott élők finanszírozzák majd.

Az már egy másik kérdés, hogy ez mennyire segíti majd a körforgalmakon való áthaladást, hiszen végül is ennek az utcának a vége is a 2-es út lesz.

Előző cikkItt vannak a hivatalos részletek a keddi lövöldözésről
Következő cikkNyári szünetre megy az önkormányzat