Június 4-én megy birtokba venni Dunakeszi balatoni üdülőjét az első iskolai osztály. A Szent István diákjai lesznek a vendégek. A város iskolái 2-2 hetet kaptak, amelyet a tanárok oszthattak el. Az önkormányzat dolgozói is pihenhetnek majd a városi üdülőben, a magyar tenger partján.

A Szent István suli tanulói osztálykirándulással nyitják meg Dunakeszi balatoni üdülőjének első teljes szezonját. Június 4-én utazhatnak majd. Addigra elkészül a stég is a balatonakarattyai komplexumban.

Az önkormányzatnál a Postot úgy tájékoztatták, hogy minden dunakeszi iskola két, egy hétre szóló turnus kapott. Az már egy más kérdés, hogy nem mindegyik élt maradéktalanul a lehetőséggel. Az előzetes foglalások alapján a művészeti és sporttáborok lesznek a jellemzőek. Üdülni fognak a megyei bajnokságot a napokban megnyerő Dunakeszi Kiscicák, Ibrányi Márta által felkészített kosárlabdacsapata, ők augusztus 13-17 között utaznak, de a VSD pompomlányai és a kézilabdaszakosztály is kért időpontot. Ami a művészeket illeti, a zeneiskola balett csoportja és az ütős együttes is már tervezgeti a nyarat az önkormányzati üdülőben.

Üdülő

A Facebookon vannak, akik arról írnak, hogy a város önkormányzati dolgozói használják majd leginkább a félmilliárdos üdülőt. Nos, ők is mehetnek, főleg az apartmanokba, de az iskolák mindenkihez képest elsőbbséget élveznek. A hivatal munkatársai pedig csak egy napra, ráadásul szezonon kívül utaznak majd a tervek szerint.

 

Előző cikkÁtépítik a megszokott városi tábort, de idén sem marad el
Következő cikkOsztrák lopott kerékpárokat adtak vissza a dunakeszi rendőrök