1997-ben megnyerte az NB III Mátra csoportját a Dunakeszi, akkor még Vasutas néven. A feljutásért kiírt osztályozón azonban elbuktak, a Dorog idegenben lőtt gólokkal (1-1, 0-0) került az akkori másodosztályba. Visszaemlékezés a Nemzet Sport korabeli cikkének segítségével.

1996-ban a hatodik, 1995-ben pedig a második helyen végzett harmadosztályú csoportjában a Vasutas, amely 1997-ben ért  a csúcsra az NB III Mátra csoportjában. Az őszi elsőségét tavasszal is megőrizte a kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtó gárda. A Vasutas otthon és idegenben is 35-35 pontot szerzett. Pedig az első hazai mérkőzésen a Füzesabony 2-1-re nyert náluk, s sőbb a Besenyőtelek is hasonló eredményt ért el. A Jászberény, az Újszász, a Dreher, a Multi Rocco, a Palotás és a Szécsény, tavasszal a Gödöllő, a Pásztó, a Selyp, a Gyöngyös és a Kisújszállás is pont nélkül utazott haza Dunakesziről. A REAC és a Monor ellen 1-1 az eredmény.

Ebben a szezonban volt egy kétszámjegyű győzelem, a Gyöngyös elleni 10-0-at sokáig emlegették a városban. Ha már gólok, íme a házi góllövőlista: 14: Simon, 13: Horváth, 10: Törteli, Kalina, 6: Varró, 4: Tóth T., 3: Balázs, Szabados, Ránits, 2: Gönczöl, Szöllősi. 1: Lakatos, Szurgent, Mázló.

A bajnokság után azonban jött az osztályozó, ahol a Dorog két döntetlennel került az akkori NB /B-be. 1-1 és 0-0, azaz az idegenben rúgott gól döntött.

Azon a nyáron még t tervezték, hogy újra megpróbálják a feljutást, de 2 év múlva már a megyei bajnokságban találta magát a gárda, de ez már egy másik történet. 

Azért álljon itt a bajnokcsapat névsora: Jeszenszky József, Szöllősi György, Horváth László, Balogh Csaba, Gönczöl Zsolt, Telek Árpád, Hermann Zsolt, Balázs Zoltán, Steidl Ákos, Tóth Tibor, Szurgent Lajos, Simon Péter, Ránits Károly, VarJános, Kekecs Csaba, Törteli István, Mázló Tamás, Diamont Zsolt, Kalina Tibor. A csapatot Katona György pályaedző és Dzurják József vezető edző irányították.

Az Arcanum adatbázisában is szereplő fotót Hancsovszki János készítette.

Előző cikkVége az önkényes magánparkoló-tábláknak
Következő cikkPest megyében 1642 kórházi ágyat vár el a kormányzat