Koreográfiára villogó és szirénázó rendőrmotorok, hosszú sor a hatalmas tűzoltódarunál és persze ünnepi beszédek, amelyek végén kitüntetést kapott Dunakeszi rendőrkapitánya. A rendőr- és tűzoltónapon jártunk.

 

Hogyan szabadítanak ki egy autóbalesetben megsérült utast – ez is szerepelt a rendőr- és tűzoltónap programján, de a legnagyobb sikert, már ami a bemutatókat illeti, az olykor vicces koreográfiára szlalomozó rendőrmotorosok aratták. Villogott a lámpájuk, hallatszott a szirénájuk, a gyerkőcök pedig szájtátva nézték őket.

Az állandó helyszínek közül a hatalmas tűzoltódaru aratta a legnagyobb sikert, komoly sor alakult annak érdekében, hogy a magasból nézhessenek körül. A másik, a talán nagyobb fiúknál aratott sikert, a TEK-es harci járművek voltak. Be lehetett mászni, mindent megnézni, megérinteni.

Az idősebbek elmerenghettek a rendőrautók evolúcióján és azon, hogy bár a Facebook felforgatta az elmúlt 10 évben a világot, és mások a mai gyerekek, mint akár 20 évvel ezelőtt, de a “mentsük meg a világot, tűzoltónak meg rendőrnek lenni a legmenőbb dolog érzés még mindig működik”. Az idézetet egy fiatal csinos hölgytől kaptuk kölcsön, aki még kisgyermek rokonával látogatott ki a Katonadombra.

Az időjárás is kedvezett a szervezőknek, mert a nagy melegben már a közeli Duna is hűsítést jelentett, így ha máskor nem, a mai napon már többen belepocsoltak a folyóba. Tudják, a néhányak által leszólt, de tavaly óta már működő szabad strand területén.

Az ünnepi beszédek tartalmát ezúttal mellőzzük, annál fényesebben sütött a nap, de annyit illik megemlíteni, hogy egy újonnan alapított kitüntetést, a Dunakeszi Közbiztonságáért Díjat, Tóth Csaba, Dunakeszi rendőrkapitánya vehette át.

Előző cikkKét új középiskoláról beszélt a polgármester
Következő cikkParádés győzelem, újra az élen a Dunakeszi