New Yorkba és Chicagóba indít közvetlen járatot jövő nyártól Budapestről a lengyel LOT légitársaság. Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója azt mondta, potenciálisan 160 ezer utasra számíthatnak a piacon évente.

Vízsugárral fogadják a lengyel LOT légitársaság Boeing 787-800 Dreamliner típusú repülőgépét a Liszt Ferenc-repülőtéren.. A társaság New Yorkba és Chicagóba indít közvetlen járatot jövő nyáron Budapestről.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Rafal Milczarski, a LOT vezérigazgatója elmondta, a járatok New Yorkba hétfőn, csütörtökön, pénteken és vasárnap indulnak és egy nappal később érnek vissza Budapestre, Chicago felé pedig kedden és szombaton közlekednek. Mindkét város felé a tervek szerint dél körül indulnak a járatok és másnap reggel 9-kor érnek vissza Budapestre.

Az útvonalat a LOT Boeing 787 Dreamliner típusú gépével teljesítik majd, a repülőt Budapesten fogják állomásoztatni, és a légitársaság nem zárkózott el attól, hogy magyar személyzetet is alkalmazzon a járatokon.

A gépek 2018. május 3-án indulnak először, 12 tonna árut képesek szállítani.

A bejelentés alkalmából Budapestre látogatott a LOT Boeing 787-es gépe, amelyet vízsugárral köszöntöttek a repülőtéren.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter fogadja Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök-helyettest a lengyel LOT légitársaság Boeing 787-800 Dreamliner típusú repülőgépe előtt a Liszt Ferenc-repülőtéren 2017. július 7-én. A helyszínen tartott sajtótájékoztatón bejelentették: a társaság New Yorkba és Chicagóba indít közvetlen járatot jövő nyáron Budapestről. Balról Íjgyártó István, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kulturális és tudománydiplomáciáért felelõs államtitkára, jobbról Jerzy Snopeka, Lengyelország budapesti nagykövet.
MTI Fotó: Máthé Zoltán

Budapestről Chicago közvetlenül korábban soha nem volt elérhető, New Yorkba pedig legutóbb az American Airlines üzemeltetett járatokat 2012-ben, a Malév februári csődje után azonban október 28-ával kivonultak a magyar piacról. Azóta közvetlen járat nem üzemel a két város között. (MTI)

 

Előző cikkRevü és nívós muzsika Dunakeszi főterén
Következő cikkA rendőrség tudja, mi lesz, ha ellopják a mobilját!