Augusztus 31-én 23.52 perckor adta be Borsi Dávid átigazolási papírjait a Dunakeszi Futsal. Így tényleg az utolsó pillanatban szerezte meg a csapat a Fradi kapusát az idei szezonra. Gyorsinterjú a dunakesziek új futsalosával.

Borsi Dávid itt még a Fradi mezében

 

Éveket voltál a Fradi futsalcsapatánál, miért a váltás?

Amikor tavaly feljutottunk az NB I-be, akkor kevesebb lehetőséget kaptam, inkább a második csapatnál vettek számításba és én játszani szeretnék.

Miért Dunakeszi?

Több helyre hívtak, de nekem fontos volt, hogy megfelelő körülmények közé kerüljek.

Mire gondolsz?

Azért az NB II-ben vannak hobbialakulatok is, de én célokért szeretnék játszani 33 évesen is.

Mit értünk az alatt, hogy Dunakeszin jók a körülmények?

Itt komolyan veszik a játékot, rendes szakmai munka folyik. Azt mondták nekem, hogy a feljutás a cél. Jó a terem, a hangulat, komolyan veszik itt a futsalt.

Hány edzésetek van egy héten?

Heti három edzés és a mérkőzés van a csapatnak. Én heti 3 alkalmat vállaltam, tehát vagy edzek háromszor vagy két edzés és a meccs.

Garantálták, hogy te leszel az elsőszámú kapus?

Azt mondták, hogy nagyon sokat fogok játszani és lesz feladatom bőven.

Mennyi időd van ebben a sportban ilyen szinten, mit ígérsz a dunakeszieknek?

Kezdjük el, aztán meglátjuk. Szerintem kb. 40 éves korig még kellően gyors maradok, félni pedig sosem féltem a labdától.

Előző cikkA magyar popzene nagyasszonya lép fel Dunakeszin
Következő cikkA péntek nem a gödiek napja volt a Dunán