Augusztus 12-13-án rendezik az U15-os korfball-Európa-bajnokságot Dunakeszin. Mint ahogy már megírtuk, ez az első ilyen világesemény ebben a sportágban. Öt ország 10 csapat vesz részt rajta. A meccsek a Radnóti gimnázium tornatermében lesznek.
Korfball, augusztus 12-13
Kikerültek az óriásplakátok, a csapatok már készülődnek, a szervezők pedig az utolsó simításokat végzik – sorolja kérdésünkre Nagy Bandor az u15-ös Európa-bajnokság egyik főszervezője. A játékosokon érezni, hogy izgulnak, de minden jel arra mutat, hogy jók lesznek, és sok örömöt szereznek a remélhetőleg szép számban megjelenő szurkolóknak – bizakodik a szakember.
A felkészülés részeként a két magyar csapat játszott a nyolccsapatos I. Lupa beach korfball kupán, ahol szerzett egy 4. és egy 6. helyet a felnőtt mezőnyben, szép győzelmeket aratva.
A mostani Eb különlegessége, hogy szinte senki sem ismeri egymást, így nehéz megmondani, hogy mi várható el a fiataloktól. Azért
valamelyik magyar csapatot szívesen látnák a vasárnap fél 4-kor kezdődő döntőben.
A mai napon, azaz szombaton jelölik ki a két gárdát az alábbi játékosok közül. A válogatott keret tagjai:
Lányok:
Barhács Amina (Dunakeszi VSD), Bellusz Tamara (1908 SZAC Budapest), Bíbor Sára Katica (Kékvölgy SZKHSE), Biró Bea (Dunakeszi VSD), Bődi Kata (Dunakeszi VSD), Juhász Anna (Dunakeszi VSD), Kajzinger Zsófia (Dunakeszi VSD), Szamkó Lili (Dunakeszi VSD), Szebik Dóra (SZKHSE), Vajda Fruzsina (1908 SZAC Budapest).
Fiúk:
Barischin Miklós (MAFC), Biriszló Bálint (Dunakeszi VSD), Csodó Dániel (1908 SZAC Budapest), Eszenyi Máté (1908 SZAC Budapest), Eszenyi Milán (1908 SZAC Budapest), Kulin Boldizsár (Dunakeszi VSD), Kulin Zsombor (Dunakeszi VSD), Laki Salamon (SZKHSE), Pirint Gergő (SZKHSE), Szilfai Bence (Dunakeszi VSD), Takács Arthur (1908 SZAC Budapest), Takács Marcell (Dunakeszi VSD).
A névsorból is kiderül, hogy remélhetőleg több dunakeszi sportolónak is szurkolhatnak majd.
Ebben a sportágban Dunakeszi nagyhatalomnak számít.
Nem véletlenül rendezik a városban ezt a hagyományteremtő Eb-t.
Mivel a sorsolás szintén ma, azaz szombaton lesz, még pontosan nem tudni, hogy mikor játszanak a magyarok. A döntő mindenesetre szombaton 15:30-kor lesz.
Mi a korfball?
A korfball egy több mint 100 éves játék. Kicsit a kosárlabdára emlékeztet, de a pályán lévő csapatban két fiú és két lány szerepel. Igazi no-contact sportág, azaz szigorúan tilos egymáshoz érni. A korf jóval magasabban, 3,6 méterre van a parkettától, mint a kosárlabda (3,05) gyűrűje és a labda is inkább a focilabdákra hasonlít. Fontos szabály még, hogy a labdát nem lehet pattogtatva vezetni.
Előző cikkKinek lesz nyitva a Magyarság sporttelep?
Következő cikkDunakeszin találták meg az eltűnt asszony táskáját