A kormány 2500 milliárd forintos közútfejlesztési programot hagyott jóvá – mondta be Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője. Ebből 57 milliárdot az M2-esre szánnak.

M2_autópálya

A tárcavezető kifejtette, 2022-ig 81 főút újulhat meg és mintegy ezer kilométer új négysávos autóút és autópálya épülhet hazai és európai uniós forrásokból, ami az infrastruktúrafejlesztése mellett a gazdasági versenyképességet is növeli majd.

Az útfejlesztések pontos jegyzékét az erről szóló, hamarosan nyilvánosságra kerülő kormányhatározat tartalmazza majd.

Lázár János példaként említette az M2-es gyorsforgalmi út Budapest és Vác közötti szakaszát, amelyre 57 milliárd forintot költenek,

valamint a várpalotai elkerülő út befejezése 18 milliárd forintért, továbbá a megyei jogú városok összekötését az autópályákkal és minden autópálya kivezetését az országhatárig.

M2-es térkép

Korábban Tuzson Bence országgyűlési képviselő az új Szent István iskola alapkőletételénél arról beszélt, hogy 3,5 milliárdból épül út Dunakeszi északi részénél a régi 2-es és az M2-es között. Ezzel is tehermentesítve a várost.

 

Előző cikkAnya, ne sírj, nem lesz semmi baj – kiáltott hátra a pilóta úrfi
Következő cikkBabájával futott a hóesésben, hogy visszanyerje alakját