Teljesen megújult a Liget utcai rendelő, ahol helyet kapott a mentőszolgálat is. Egyelőre két házi orvos dolgozik majd itt, később hárman lesznek, miután a mentők végleges helyükre költöznek.

Az önkormányzat ígéretének eleget téve – miszerint 2019 végére minden háziorvosi rendelő megújul – hétfőn átadták megújult Liget utcai rendelőt. A váltott műszakos rendszer helyett két külön háziorvosi rendelőt és egyben ügyeleti orvosi ellátást alakítottak ki.

Bartus Vilmos és Bognár Ágnes rendel majd itt és a déli ügyelet is itt lesz elérhető. Átmenetileg a mentők is ide költöznek, de aztán, egy új fejlesztés keretén belül, a rendőrséghez épületéhez kerülnek majd. Később egy harmadik orvosi körzetet is kialakítanak, a Malomárok új lakóit szolgálják majd ki.

A megnyitón beszélt Tuzson Bence államtitkár úgy fogalmazott: a kormány azokat a városokat és településeket tudja támogatni, amelyek kidolgozott egészségügyi koncepcióval rendelkeznek. Dunakeszi egyike ezen városoknak, azonban ez nem jöhetne és nem jöhetett volna létre egy elkötelezett és tettre kész polgármester nélkül.

Dióssi Csaba polgármester azt emelte ki, hogy a Liget utcai példáján

a megújuló dunakeszi rendelőkben online időpontfoglaló, beteghívó-irányító rendszert alakítanak ki.

Megemlítette azt is, hogy egy budapesti egészségügyi programba is sikerült bekerülni, elnyerni 1,7 milliárd forintot az SZTK belső megújítására, amelyhez a város további 100 milliókat ad.

Csoma Attila, a körzet önkormányzati képviselő pedig örömmel fogadta, hogy a Liget utcai lesz a város talán legmodernebb rendelőintézete.

Előző cikkMásfél hónapig nehezebb lesz a régi 2-esen közlekedni
Következő cikkBeteg lett a doktornő